2017. okt 10.

4 érv, amiért érdemes elkezdened a Facebookon hirdetni

írta: SalesOpt
4 érv, amiért érdemes elkezdened a Facebookon hirdetni

Sok vállalkozó még mindig abban a  tudatban van, hogy a Facebook hirdetések túl költségesek és nem térülnek meg. Ez az állapot csak addig fog tartani míg sor nem kerül az első próbára és látni fogja, hogy de még mennyire megéri!

rightofferrighttimingrightaudience.png

Most elmondom, hogy miért érdemes elkezdened minél előbb!

1. Olcsó

Ez az egyik legfontosabb szempont ami ellentmond a tévhiteknek. Holott az évek alatt fel-fel ment az ára a hirdetéseknek, még mindig ez az egyik legolcsóbb hirdetési forma még a Google Adwords-höz képest is.

Sokkal kisebb költségvetésből is el lehet érni sokkal nagyobb célközönséget, amiből persze több és jobb eredmények is születhetnek. Ezt viszont ki kell kísérletezzük, hogy melyik kampány, milyen célzással, és milyen különböző hirdetésekkel tudunk jobb eredményt produkálni egy és azon költségen. Ebből már csak ki kell szűrni és elemezni, hogy melyik beállítás hozza a legjobb eredményeket, és értelemszerűen ez lesz a nyertes, a többit szimplán csak le kell kapcsolni. Ezt lényegében megkönnyíti a kezelhetőség, ami során egy kattintással leállíthatunk bármit.

De merőben át kell gondoljuk elképzelésünk a Facebook hirdetésekkel kapcsolatban, hiszen itt nem vásárlási szándékkal töltik idejüket az emberek. Nem szándékosan keresnek rá a keresőben érdekelt termékükre vagy szolgáltatásukra. Itt fel tudjuk kelteni az érdeklődést egy olyan irányban, amire nincs szüksége, de szükségévé válhat a hirdetés hatására.

989162_664f_2.jpg

2. Egyszerű a kezelése

A Facebook kezelése, mint közösségi oldal nagyon felhasználóbarát és ezért könnyen is kezelhető. Ez ugyanúgy elmondható a  hirdetéskezelő használatáról is. De vállalkozásunktól függően és igényeinknek megfelelően változhat kezelésének nehézsége.

A rendszer segítséget fog nyújtani a hirdetések elkészítésében és a súgója is érdemleges információkkal tud szolgálni.

Ha esetleg már próbáltál Google Adwords hirdetéseket létrehozni, minden aggodalmad megértjük, hogy külső erőforrásra bízod működtetését. Facebook esetében könnyű szívvel fogsz nekilátni egyszerűsége végett. 

Ez egy remek lehetőség arra, hogy megtanuld használni és értelmezni a közösségi oldalon való hirdetésekben rejlő potenciált.

3. Könnyen elérhető célközösség

Mivel a Facebook maga rengeteg adatot gyűjt a felhasználókról, legyen mind érdeklődés kategóriánként, demográfiai adatok, minden készülék és elérési adaton keresztül könnyen megteremti a lehetőséget a számunkra fontos célcsoport felé és annak akár tűpontos szűkítésére.

A folyamatos fejlesztésekkel újabbnál újabb módok állnak rendelkezésre az egyéni célcsoportok létrehozására.  Ezáltal a legkisebb költés mellett tudjuk kihozni a legjobb "konverziókat".

unconventional-facebook-ad-strategies-custom-audiences.png

4. Hírneved építése

 A hirdetéseknek több egyéb hasznos vonzata van. Nem csak azt fogjuk elérni, hogy jó eredményeket fogunk vele produkálni, hanem egy közönséget lehet így felépíteni, akiket érdekli az amivel foglalkozunk. Így olyan közönséget tudunk alkotni csupán mellékesen, akik a jövőben érdeklődésüket fogják kifejteni vállalkozásunk felé. Ez lehet akár aktivitás az oldalon amivel csak még több elérést generál oldalunk felé, de nagy eséllyel lehet további ügyfelünk is.

A cél szentesíti az eszközt.

Olykor fontosabb felépíteni így a "brand"-et, kiépítsük érdekeltségi hálózatunk, szerezzünk egy biztos szegmenst akik felé nyithatunk. És akik már idáig eljutottak, nagyobb eséllyel látogatják meg weboldalunk, feliratkoznak hírlevelünkre.

Hamarabb fel tudjuk építeni a bizalmat, a folyamatos tartalommal pedig érdeklődőink szeme előtt tudunk maradni. Így minél előbb elérhetjük eredeti célunkat, hogy az üzlet teljesül, amiből profitálunk.

De ez már egy hosszabb, megfizetődőbb folyamat része, de mind tudjuk, Róma sem egy nap alatt épült.

Szólj hozzá

marketing hirdetések facebook értékesítés ads